vhn 2013.09.20. 01:58

Negyedik nap

Újabb sűrű nap: BNI, Madam Tussaud, egy régi ismerős, suli, Billy Elliot, vonat, ágy.

Kicsit részletesebben: reggel a Leicester Square-n kellett volna kezdenem, de még kedd délután jelzett nekem Ági a BNI-ból, hogy ott fennforgás van és másik csoportot javasolnak. Így jutottam el a BNI Clerkenwell csoportba, ami az Old Street közelében van. És ide vendéget is vittem magammal. Ugyanis egy régi barátom 2 éve Londonban dolgozik, az élettársa pedig már 10 éve él itt. Ahogy a haverom mondta: ő már igazi posh british girl. Jelenleg ő is alkalmazottként dolgozik, de gőzerővel dolgozik két vállalkozás beindításán is. Amint odaértünk gyorsan be is dobtam a mélyvízbe és elmentem reggelizni, ismerkedni. A mai találkozó kissé hivatalosabb volt a korábbiaknál, talán kevesebb móka és több munka. Az is igaz, hogy eddig itt voltak a legtöbben, talán negyvenen. A végén a vendégem nagyon lelkes volt, ma este már hívott is, hogy valószínűleg be fog lépni a csoportba. Amit nem is csodálok: ha jól értettem az utóbbi 2 hét eredményét, akkor 270.000,-GBP hangzott el. Tessék megszorozni 360-nal.

BNI után felhasználtam az egyik belépőmet amit a Globus Traveltől kaptam: Madam Tussaud múzeuma. Ha gonoszkodni akarnék, akkor mondanám, hogy nem okozott csalódást a múzeum, mert a viaszbabák ugyanolyan unalmasak, mint Amszterdamban. De szerencsére ez csak az első része volt a múzeumnak, utána következtek az érdekes részek. Az egyik London történetét mutatta be úgy, hogy egy rendes fekete taxiba ültem be és vitt körbe. A másik pedig a Marvel 4D mozi volt. A negyedik dimenziót a bőrünk adta: a székek rázkódtak, amikor kellett akkor szél fújt be, amikor Hulk szembetüsszentett, akkor kellemetlen vízpárát kaptunk a képünkbe, és amikor Wolverine kettéhasított a gonosz és csúnya robotot akkor a derekamba beleállt valami. Jó volt!

onedirecton.jpg

Ezek után meglátogattam korábban említett cimborámat a sushi bárban ahol dolgozik. Sajnos korán érkeztem, sushi még nem volt. Talán majd holnap is beugrok. Aki olvasta az eddigi posztokat, az tudja, hogy most a suli következik. Másfél óra get talking, ahol megtudhattam, hogy a velem egykorú srác büszke arra, hogy a punkmozgalom Londonból indult. Ennek örömére holnap szerintem el is megyek Camdenbe és rajzolok egy bekarikázott A betűt valami eldugott falfelületre :-)

A nyelvtan órán is kaptam új információkat. Az egyik, hogy Londonban egyelőre nem lesz lakásom. A tanár most vett egyet 400.000,-GBP áron. Ezt is tessék megszorozni 360-nal nyugodtan. Aztán elosztani 60-nal, mert ekkora az alapterület négyzetméterben. A másik, hogy az átlagfizetés 2012-ben 24.000,-GBP volt. Érdekességként a többiek is elmondták a saját értékeiket. Nem akarok senkit bosszantani a német és az olasz adatokkal :-) De képzeljétek el a fejüket amikor kiszámoltam a hivatalos magyar átlagfizetést angol fontban (7.100,GBP bruttó).

Suli után pedig mentem is a Victoria Palaceba, hogy elhasználjam második jegyemet is. Az Globus Travelesek még indulás előtt elküldtek nekem 5 musical, hogy válasszak. Vagy ezt már írtam? Mindegy :-) A lényeg, hogy a Billy Elliotot választottam, mivel musicalekben nagyon művelt vagyok és fogalmam se volt róla, hogy miről szól. Most már tudom. Akit érdekel a sztori az itt elolvashatja: http://en.wikipedia.org/wiki/Billy_Elliot_the_Musical#Synopsis A lényege annyi, hogy a bokszedzésre járó srác elkeveredik egy balettedzésre és ottragad. Ebből persze viták lesznek a bányászcsaládban de végül felveszik a Royal Ballet Schoolba. Maga a történet nem túl erős, az elején el is terveztem, hogy hogyan fogok kiszökni a szünetben és hogy fogom ezt eltitkolni a blogban. De egy negyed óra után úgy beindult a darab, vicces, izgalmas és néha még érzelmes is volt, hogy nem bírtam eljönni. Mondjuk amikor a végén állva tapsoltak, azt túlzásnak éreztem, de tényleg jók voltak a színészek és a rendezés is. Már amennyire én értek hozzá. Élveztem, volt katarzis és nevetés is. Ez is jó volt!

Viszont nagyon sokáig tartott. 11-kor értem át a szemben lévő állomásra és éjfél környékén haza. Kedves olvasóim emailben jelezték, hogy egy nap kiesett. Ennek most nem tudok utánanézni, de majd előkerítem a harmadik napról készült beszámolót is az internet gyomrából valahogy.

Címkék:punk fizetés billy elliot camden madam tussaud Szólj hozzá!

vhn 2013.09.18. 00:32

Második nap

Fáradok, ez már biztos. Reggel 6:45re kellett beérnem London központjába. Ez annyi jelent, hogy Barnetből egy órával hamarabb el kellett indulnom. A házigazda olyan fáradt volt, hogy megkegyelmeztem neki és lemondtam a reggeliről. Én tudtam, hogy a BNI találkozón kapok bőséges reggelit.

Végül fél7 körül oda is értem a DoubleTree Hotelbe, a BNI Holborn találkozójára, ahol már 6-8 ember beszélgetett. Meglepődtek amikor bemutatkoztam és elmondtam, hogy honnan jövök. Aztán persze jó hivatkozási alap lettem a többi vendég előtt, ugyanis épp vendégnapot tartottak. Ez annyit jelentett náluk, hogy a 14 fős csoport aznapra ugyanannyi vendéget hívott ahányan vannak. Volt akinek 3 vendége is volt, volt akinek egy se. Velem együtt összesen 32-en voltunk, sikerült megduplázni az aznapi létszámot.

Még mindig hihetetlen számomra, hogy amikor nem a kecskeméti BNI csoportba megyek, akkor is nyitottan és érdeklődve fogadnak a tagok. Amikor megtudják, hogy én is BNI tag vagyok, akkor szinte barátként kezelnek. Belülről nem látom, hogy Kecskeméten hogy zajlik ez, de remélem, hogy ugyanígy.

A szokásos kezdeti ismerkedés és kávézás után bevonultunk az U alakú asztalhoz és legnagyobb meglepetésemre az emberek elkezdtek kifele szállingózni, majd megpakolt tányérokkal visszaülni a helyükre. Londonban (és ha Nagy Lacitól jól tudom, akkor Németországban is) a találkozó közben fogyasztják el a reggelit. Ez nem egyszerű: figyelni, jegyzetelni, névjegyeket körbeadni, egyperces bemutatkozásra felkészülni fejben (angolul!) és közben megpucolni egy szintén egyperces tojást. Büszkén állíthatom, hogy ezt a feladatot sikeresen teljesítettem. Elfogyott a kolbász, a rántotta, a sajtok és a zöldségroló is a tányéromról mire nekem kellett bemutatkozni. A képen látszik is, hogy éppen teli szájjal figyelek a többiekre:

bni-holborn.jpg

A kép jobb oldalán egy accountant látható. Azt mondta, hogy ezt ne mondjam el senkinek. Sorry, Warren. :)

A kapcsolatokról: a képet Hon Lam készítette, akinek a cége weboldalakat készít. Jót szakmáztunk, talán tudunk is együtt dolgozni. És accountant Warrennek van ügyfele, aki magyar céggel csináltatta a weboldalát, ő lát ebben fantáziát, próbál nekem ajánlást előkészíteni.

Ami még érdekes, hogy itt a vendégek nem féltek kérdezni, amikor a tagságról és a BNI működéséről volt szó.Őszinte kérdések és őszinte válaszok.

Ezek után a reggelre kapott küldetésem teljesítésére indultam. Éjszaka ugye a laptop nem akart tölteni és a telefon is lemerült, reggelre kommunikációs eszközök nélkül maradtam. Szintén tegnap láttam a pub-bal szemben egy DIY boltot. Itt találtam is adaptert, de telefontöltő nem volt. És bármilyen hihetetlen, de London nincs tele kicsi, sötét telefonboltokkal. Fél óra sétával találtam egy boltot, ahol végre kaptam USB töltőt. Csak később derült ki, hogy ez nem működik.  Mindegy is, küldetés teljesítve.

Délután suli. 1-kor kezdődött az újabb intenzív Get Talking óra, ahol a tegnapi 3 koreai fiatallal és egy számomra új svájci lánnyal tanultunk. A tanár is új volt, a tegnapi hiperaktív után egy lassú srác. Ma nem csak ennyi volt. hanem 3-tól Jonathannal kezdődött egy négyórás kurzus. Egy német srác, egy olasz lány és egy brazil srác volt mellettem. A lottózásról beszélgettünk, megismertünk egy angol családot, akik emberileg és anyagilag is csődbe mentek miután megnyerték az angol jackpotot. A végén kaptam házifeladatot is, remek. Suli közben bejelentkezett egy régi barátom, a ma házifeladat szerintem elmarad :)

Szólj hozzá!

vhn 2013.09.16. 22:29

Első nap

Hosszú volt a mai nap. 8kor a suliban kezdtem. Beiratkozás, írásbeli és szóbeli felmérő tesztek után int+ szintre léptem. Nem rossz, nem rossz :) Hosszú, részletes, de egész érdekes tájékoztató következett. Megtudhattuk, hogy Londonban kb 8 millió ember él, 300 nyelvet beszélnek, 50.000 utca és 270 metrómegálló van. London egy dzsungel, mondta a hölgy. Ehhez készült is egy kép:

wc.jpg

Rövid ebédszünet után meg is kezdhettem első intenzív Get talking kurzusomat.

Kissé hiperaktív tanárunk próbált szóra bírni engem és 3 koreai tanulótársamat, több-kevesebb sikerrel. Amikor a Facebook lett a téma, akkor kicsit felélénkült a társaság. Érdekes volt hallgatni őket, hogy szerintük szabad e munkahelyen facebookozni, ránézhet e a főnök a beosztott idővonalára, neadjisten felvételi beszélgetés előtt ellenőrizheti a jelentkező profilját a HR. Aztán én is kifejthettem véleményem. Úgy tűnt, hogy megértettek, mert ellenkeztek kicsit azzal, hogy a főnöknek minden szabad. Mert szerintük ez nem fair. Aztán abban maradtunk, hogy az élet sem fair. :) Meglepően jól ment az élő szöveg megértése. A fogalmazás már döcögősebb volt.

Utána közös program következett, elküldtek minket, hogy fedezzük fel a környéket. Nagy örömmel léptünk ki az utcára végre, mert sütött a nap. Aztán 10 perc múlva már a jégesőben álltunk. Nem csoda, hogy az angolok kedvenc témája az időjárás. Miközben az idő továbbra is így váltakozott mi megkerestük a két legközelebbi pub-ot, két kissé távolabbi állomást és a 9 és 3/4 vágányt is. Tényleg ott a bejárat.

A túra vége természetesen újra egy pub volt, ahol az iskola meghívott mindenkit egy pint sörre! Ahhh. És a pub? 8 sörcsap a pult közepén. A pultos srác közölte, hogy ezek ale sörök. Majd becsmérlően oldalra mutatott: ott vannak a pils sörök: heineken, gösser meg még egy. Sör mellett még könnyebb volt a beszélgetés, kiderült, hogy két kollega is van. Egyikük Brazíliában dolgozik egy ügynökségnél, a másik pedig Németországban.

Ennyi mára. Holnap nem biztos, hogy bejelentkezek. A telefon töltőjét valahol elhagytam, a laptop meg nem akar tölteni. A technika ma nem velem van. Talán reggel a BNI-on kisegítenek.

Szólj hozzá!

e-bojtár 2013.09.15. 22:18

Földetérés Londonban

Megjöttem. Hajnalban indultam otthonról, hogy biztos ne legyen gond a reptéren. Ehhez képest kapuzárás előtt egy perccel sikerült odaérnem a géphez. Szerencsére eseménytelen volt a repülés, helyi idő szerint 7:15 kor szálltunk le Lutonban. A fogadó családhoz mégis csak délután 1 körül sikerült befutnom. A rutin meg az évek.

Kezdődött a transzferrel. Elaludtam. A végállomást elég hangosan mondta a sofőr, nem is értettem félálomból ébredve valami bájkert hallottam. Aztán leszálláskor kiderült, hogy Baker Street. Engem meg arra készítettek fel a Masterclassnál, hogy a Victoria Stationre menjek, mert ott tudom beváltani a heti metróbérletemet. Sebaj, okostelefon elő és lássuk mit mond a navigáció. Előrelátó módon telepítettem offline London térképet csak arra nem számítottam, hogy a "gps jel keresése folyamatban" üzenetet kell nézegetnem egy vadidegen városban.

És ekkor már nem tudtam tovább halogatni a beszédet, el kellett kezdenem kommunikálni. Sikerült bérletet szereznem a legközelebbi állomáson, ami 5 sarokra volt. Közben láthattam a Madam Tussaud épületét, így már tudom, hogy merre kell majd mennem, amikor bőrönd nélkül leszek. Két turistát is útbaigazítottam a metróhoz. És metróra szálltam én is. Természetesen volt, hogy rossz metróra, volt hogy jóra de rossz irányba. Így jutottam el a célállomásra, ahol nem akartak kiengedni, mert a bérletem az 1. és 2. zónában érvényes, én pedig épp a 4. zónában volt. Első ajánlatuk az volt, hogy utazzak vissza a 2. zónába, közben ne bukjak le és vegyek jegyet a 4. zónáig. Végül sikerült arra  megoldásra jutni, hogy ott helyben veszek egy kiegészítő bérletet a 3. és 4. zónára és akkor mehetek amerre látok. Úgyhogy most van két bérletem és amikor a 2-3 zónák határához érek akkor leszállok a metróról és az egyik bérlettel kilépek a másikkal pedig be. Alaposan meg fogom ismerni Manor House állomást :)

A család jófej, reggel elvisznek a metróig, nem kell buszoznom. De ez csak hétfőn lesz így. Amikor elmondtam nekik, hogy a többi napokon 6:45-re megyek BNI találkozóra akkor elég furán néztek rám és elkezdték nézegetni a buszjáratokat, hogy melyikkel jutok leggyorsabban a metróhoz.

Miután velük megismerkedtem, visszamentem a citybe, hogy gyalog is feltérképezzem a belső zónákat. Ez olyan jól sikerült, hogy 4 órát sétáltam keresztül-kasul a tereken, hidakon, kisebb és nagyobb utcákon. Kerestem volna egy fish&chips-et, de sehol se találtam általam klasszikusnak gondolt, utcára nyíló talponállós gyorséttermet, ahol ilyet árulnak. Láttam viszont a London Eyet egész közelről. Egyszer fel kell ülni rá, de egyelőre alulról nézve is megszédültem a látványtól. Ezzel még várok kicsit.

És végül egy szerintem tipikus londoni életkép: eső, turisták, Big Ben, Temze, London Eye

2013-09-15 16.33.57.jpg

Szólj hozzá!

e-bojtár 2013.09.05. 11:18

Ahova biztos eljutok

Londoni időtöltésem három fontos részre osztható.

1. nyelvtanulás: délutáni órák Euston-i iskolában, délutáni opcióval, intenzív, heti 30 tanóra. Az angol nyelvórák mellé lehet fakultációt választani az intenzíven belül, ami egy dupla óra, 2x45 perc. Fakultációból felkínáltak 13 különböző témát (film study, get talking, write now, ...), amit mind jó lett volna választani. A Masterclassnál szerencsére segítettek szűkíteni a kört és a végén választottak is egy nekem valót. És bármilyen furcsa, de a nyelvtanulás mellé jár a szállás is. Úgyhogy azt nem kell külön intéznem :-)

2. BNI: a kecskeméti BNI csoport tagjaként pontosan tudom, hogy mennyivel egyszerűbb üzleti kapcsolatokat keresni egy számomra idegen közegben. A reggelek nagyon korán fognak kezdődni, mert a magyar szokásoknak megfelelő 8 órás kezdés helyett Angliában 6:45-kor indul az élet és 8:30-kor már vége is a reggelinek. Ami eddig biztosnak tűnik, hogy 4 csoportot látogatok meg:

3. szórakozás: ez még igazán képlékeny, mert a Globus Travel is szervez nekem célpontokat (londoni városnézést, belépést a Tower of London, London Eye, Madame Tussauds London nevezetességekbe, West End musical belépőt) de én is elkezdtem gyüjteni az érdeklődésemnek megfelelő látnivalókat. A London Eye lehet, hogy most kimarad, mert a fele ilyen magas bécsi Riesenradot csak becsukott szemmel sikerült teljesíteni :-|

A Masterclass egyik kedves munkatársa röviden összefoglalta a programomat:

Reggel business meetings, utána pedig intenzív angol, este buli :) Szóval mielőtt mész, aludd ki magad rendesen :-)

2 komment

e-bojtár 2013.09.04. 22:32

A kezdetek

A BNI mára öt kontinensen 55 országban segíti a vállalkozásokat üzletük személyes ajánlásokon és kölcsönösségen alapuló építésében. A több mint 400 magyar vállalkozást tömörítő BNI Magyarország 2013-ban partnereivel Vállalkozz határok nélkül! címmel pályázatot indított, hogy újabb eszközöket adjon tagjainak tudásuk és ezáltal vállalkozásuk fejlesztéséhez, a szervezet nemzetközi jelenlétének és a külföldi piacralépés előnyeinek kihasználásához.

Olyan jó lett a pályázatom, hogy azt mondták: legyél te az, aki a BNI, a Masterclass és a Globus Travel által felajánlott több mint 1 millió forint értékű nyeremény segítségével:

  • elrepül Londonba,

  • ahol egy hétig egy szuperintenzív, tudásszintjének megfelelő nyelvtanfolyamon vesz részt,

  • üzletembereket, új lehetséges partnereket ismer meg a BNI csoporttalálkozókon,

  • miközben természetesen felfedezi London izgalmas nevezetességeit,

  • s egy hét után magabiztosabb nyelvtudással, új ismeretségekkel és felejthetetlen élményekkel a zsebében tér haza, hogy a tapasztalatait és a megélt inspiráló pillanatokat aztán saját cégében vagy projektjében kamatoztassa.

A Masterclass, az ország egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező nyelvi utaztatója adja ehhez az oktatási hátteret és biztosítja a szállást. A Globus Travel utazási iroda gondoskodik arról, hogy a nyertes egy pillanatig se unatkozzon, és még sokáig mesélhessen a London Eye panorámájáról vagy akár az Oroszlánkirály musical csodálatos díszleteiről. A BNI pedig segít abban, hogy a legjobb csoportokat látogassam, és sok-sok értékes ismeretséggel gazdagabban folytathassam vállalkozásaim fejlesztését.

Irány London!

1011124_531878643527262_994763057_n.jpg

Címkék:pályázat london bni Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása